Keresés a blogban

2018. június 19., kedd

Miért jó, ha van sminktetoválásod?

Bár a szépség belülről fakad, azért a külsőségeken mindig lehet finomítani! Hiszen ki ne szeretne vonzó és fiatal lenni! Ez hogyan érhető el sminktetoválással? Elmondom Neked! Lehet több oldalon már olvastad is, hogy Anti-aging sminktetoválás...mi lehet ez? Nem nem tűnnek el a ráncok a szemed alól, és a szádat sem töltjük fel. Amit mi tudunk nyújtani sminktetoválással az egy szinte észrevehetetlen  esztétikus fiatalítás. Elvonjuk a figyelmet arról, amit palástolni szeretnénk az arcon, és máshova tesszük a fókuszt.

Na nézzük külön-külön a területeket!
Kezdjük a szemöldökkel, hiszen az az arc koronája.
Nagyon kevés hölgy az akinek azt mondanám, hogy semmit sem nyúlnék a szemöldökéhez mert csodálatos.
Természetesen van ilyen!
Fiataloknál a legnagyobb probléma az, hogy túlszedik a szemöldöküket, és számukra teljesen előnytelen formát kezdenek el rajzolni. Ez nem hogy vonzóvá nem teszi őket, de egy külső szemlélő még mókásnak is találhatja egy-egy esetben.

Egy 20-as éveiben járó lánynak is sokat számít pl egy állás interjún, hogy hogy néz ki. 
Szerinted melyik lányt vennék fel hamarabb, ha a tudásuk egy szinten van? Én biztos vagyok benne, hogy számít a kisugárzás, és egy szép formájú esztétikus szemöldök magabiztosságot ad a viselőjének.










Idősebb korban a legnagyobb probléma talán az, hogy a gravitációval megereszkedik a szemhéjunk. Ez szomorkássá teszi a tekintetet. Ha ezt korrigáljuk egy szolidan elkészített szemöldök tetoválással, akár 10 évet is fiatalodhat az arc ...és már meg is van az anti-aging hatás ;-)




Egy szemöldök, ha esztétikusan az arcformához van elkészítve mindenképpen pozitívan tudja befolyásolni a kinézetünket, kisugárzásunkat.






Lássuk a szemet!
A szem a lélek tükre!  Régi mondás, de mit tudunk elérni a sminktetoválással?
Gyógyult szemhéj kontúr


Púder hatású szemhéj satír




Szerintem elég sok probléma szokott felmerülni az otthoni rajzolgatás során:
1. Nem sikerül egyformára a két vonal
2. Talán a rutinosabbak ügyesen megrajzolják, de a nap végére elmaszatolódik, felragad a felső szemhéjra. Összetúrósodik a szemzugba...elég bizarr látvány az ilyen :/
3. Szemüvegeseknek elég nagy probléma, ha fenn van a szemüveg akkor azért nem látja mit kreál magának, ha nincs rajta azért.
4. Az alsó vonalat senki nem tudja magának szépen meghúzni. A ceruza a pillák között szétmaszatolódik és egy búsuló juhászkutya kinézetet ad az arcnak.
 Ilyenkor mondják a vendégek, hogy neki nem áll jól az alsó vonal. De igen!
Lehet hogy jól áll, csak kicsit másképp kell megközelíteni a dolgokat! Egy jól elkészített alsó vonal akár el is vonhatja mások tekintetét a szem alatti táskákról ;-)

Ha tetoválva van a szemhéjad akkor biztos lehetsz benne, hogy a strandon sem fog elmaszatolódni, és még akkor sem, ha megdörzsölöd a szemed.

Egy szép esztétikusan elkészített kontúr vonal, esetleg pici satírral, ha az jobban áll nagyon szép tud lenni. Nem az éjszakai díva macskaszemekre gondolok ;) Az számomra provokatív, feltűnősködő!

Utolsó és nem elhanyagolható tetoválható felület az arcunkon az ajkunk!
Akár már fiatal korban problémát okozhat, hogy nincs a szájnak színe. Vagy gyerekkorban a sok herpesz miatt foltos, cakkos lesz a száj széle. Ilyenkor egy nagyon finom nude színnel vissza tudjuk adni az ajak színét, anélkül, hogy kontúrt készítenénk. Ez fiataloknak nagyon előnyös szép tud lenni.
Gyógyult ajak tetoválás
Gyógyult ajak tetoválás
Frissen tetoválás után
Idősebb korban meg nem csak a száj széle tűnik el, de van akinek annyira elvékonyodik a szája, hogy szinte eltűnik. Na egy ilyen száj kitetoválva rögtön éltre kelti az arcot és és ismét 5-10 évvel fiatalabbá varázsolja.


Frissen tetoválás után


Gyógyult ajak tetoválás

Gyógyult ajak tetoválás
 Vannak akik imádják rúzsozni magukat. Ők tudják, hogy vagy nagyon jó minőségű rúzst kell vásárolniuk, vagy figyelni magukat a tükörben, hogy ne maszatolódjon el, ne kenje össze a fogukat  a rúzs, hiszen egy intenzív szín nagyon rosszul áll a fogakon. Nekik tökéletes megoldás egy rúzs hatású tetoválás. Nem kenődik, nem maszatolja össze a fogakat!


Gyógyult rúzs hatású ajak tetoválás





Egy esztétikusan elkészített sminktetoválás kortól függetlenül mindenkinek jól tud állni. Megfelelő színekkel, technikákkal fiatalítani tudja az arcot!












2018. június 1., péntek

Nyár , napsütés, sminktetoválás

Legtöbb embernek a nyár a nyaralásról, napsütésről és a fürdőzésről szól. Ez teljesen jól is van így. Ezt az időszakot a pihenés, a feltöltődés, a családdal barátokkal töltött pillanatok kell, hogy kitöltsék. Ha innen nézzük, nem a legideálisabb a sminktetoválásra. 

De rengetegen vannak, akiknek ilyenkor van szabadságuk, ami alatt időt tudnak szánni magukra. Ők inkább télen mennek nyaralni, hidegből a nyárba. Ők szivesen tetováltatnak, vagy intéznek el olyan ügyeket, amire egész évben nincs idejük. 
Ha te is úgy érzed most jött el az idő egy sminktetoválás elkészítésére, akkor olvasd végig kérlek a blogomat!

Akkor tegyük tisztába, hogy mi miért van, mire is kell figyelned!
Bár már írtam erről, de van amiről érdemes többször is beszélni 😉

Nyáron sminktetoválás?
Ha az első gondolatod:
- Jesszusom, hogy fogok napozni?
- Jesszusom, egész nyáron nyaralok!
Tehát, ha Jesszusommal kezdődik a mondatod, akkor NE TETOVÁLTASS NYÁRON!!!

A rossz hírem az, hogy nyáron friss tetoválással, sőt tetoválás után 3 hétig, nem szabad napra menni! 

Természetesen, ha elszaladsz a boltba, vagy a gyerekért az oviba azalatt az idő alatt semmi baja nem lesz a tetoválásodnak. Persze ha nem a falu, város túl végére kell menned 🙂
Ha elmész futni akkor már érni fogja a tetoválásodat a napfény, így muszáj vagy valami sapkát, napszemüveget felvegyél, hogy árnyékold a tetoválásodat! Ha a szád lett tetoválva arra sajnos nincs teljesen tökéletes megoldás,de ebben ez esetben egy kalap segítségével, ha árnyékolni tudod a szádat az már egy kis segítség! 

A lényeg! Amíg sebes a tetoválásod, mert egy friss tetoválás mindig sebesedéssel jár, ami kb 1 hét, addig egyáltalán nem érheti napfény!!! Utána még 2 hétig vigyáznod kell! Itt sincs napozás, viszont fel tudsz kenni 50 faktoros fényvédőt, ami ad némi védelmet!


Tetoválással is van élet nyáron :)

Mire ez a nagy óvatoskodás?

Elmondom! A bőrünk, egy védekező szervünk, ami a külső behatásoktól véd. Így a napsugárzástól is! Amikor a bőrödet valami behatás éri, ide tartozik a sminktetoválás is, megsértjük a felső hámrétegedet, ami véd a napsugárzástól.
Ennek a hámrétegnek az újjá épülése 28 nap!!! Mindenkinek! Nincs kivétel! Így lettünk teremtve, ezt nem egy sminktetováló találta ki! Ha ez idő alatt napsugárzás éri a bőrödet, azaz a tetovált felületet, akkor az befoltosodhat, begyulladhat, legrosszabb esetben felhólyagosodhat! Ezért kell rá vigyázni!
A hámréteg, mint egy ruha védi a testünket! 

Gondoljunk csak bele, amikor gyerekek voltunk elestünk lett egy nagy seb a lábunkon. Amikor a seb begyógyult maradt alatta egy malac segge színű rózsaszín érzékeny bőrfelület, mert nem volt rajta hámréteg! Ha azzal kifeküdtünk a napra akkor az is elszíneződött. Csak gyerekként nem foglalkoztunk vele 😋

De itt most még pluszban egy olyan bőrről van szó, ami nem csak egy sérülésen esett át, mint esésnél, hanem még egy idegen anyag, egy pigment lett beletuszkolva a bőrbe. 
Az immunrendszer reakcióba lép, hiszen idegen anyag került  a szervezetbe, így elkezd küzdeni ellene és megpróbálja kidolgozni
 (ezért van az hogy mindenkinek másképp marad a bőrében elsőre a pigment)

Aztán még ott vannak a bőrünk saját pigmentje, amik szintén befolyással vannak a tetoválásra, arra hogy milyen lesz gyógyultan a tetoválásunk színe. Ha a bőr pigmentjei aktívabbak, akkor számíthatunk foltosodásra, vagy valami nem várt gyógyulásra. Mitől lehetnek aktívabbak a pigmentjeink? Hát a napozástól 😉

Ha belegondolunk egyértelmű, egyszerű folyamat, de sok összetevős. Ezért kell óvatosnak lennünk!
Ne a nyaralás idejére tedd a tetoválásodat, sőt ne is közvetlenül nyaralás után!

Nehéz összeegyeztetned? Akkor NE TETOVÁLTASS! Szeptembertől áprilisig elég időd lesz rá!

Tudom, hogy vannak napimádók! Ezzel semmi gond nincs! Legyünk tisztában saját korlátainkkal és annak megfelelően hozzunk döntést tetoválás ügyben! Szerintem, ha x évig elvoltál tetoválás nélkül, vagy a régi tetoválásoddal, akkor az a pár hónap már nem oszt, nem szoroz 😉

Ha olyan, vagy mint én, akkor eddig mosolyogva olvastad a soraimat, hiszen én bár szeretem a napot, de inkább az árnyékból élvezem a nyarat :P Képtelen vagyok akár 5 percre is kifeküdni a napra! Az én tetoválásaimnak biztosan semmi baja nem lesz nyáron sem!

A döntés a tied! Felnőtt ember vagy! Mérlegelj!

Csodás, napsütéses szép nyarat kívánok Mindenkinek!